FŐOLDAL

VASARELY TÁRLATVEZETÉS ÉS WORKSHOP – 2024.03.23.

Vasarely művészete könnyen élvezhető, de szakmai iránymutatás szükséges megértéséhez. Ehhez igazán izgalmas játékos formában juthattunk az óbudai múzeum tárlatvezetésének keretében. Kísérletekkel tarkított színelmélet, kis fizika izgalmas műalkotások elemzése hozta közelebb hozzánk ennek a kiváló művésznek a munkásságát, egy igazi Vasarely szakértő jóvoltából. Még a legkisebb iskolások számára is érthető módon! Hogy a két órás program végén még remek alkotások is születtek, csak hab a tortán!
Remek program volt!

 

TORDASI KIRÁNDULÁS

Egyesületünk, a Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesülete, program szervezésre igényelt és kapott az önkormányzattól támogatást. Az idei évben a tordasi élményfaluba szerveztünk tagjainknak egész napos kirándulást 2023. október 15-én.

A nap tematikája a Harry Potter világa köré épült fel. A gyerekek közül sokan részt vettek a négy ház – Griffendél, Mardekár, Hugrabug és Hollóhát – versengésében. Ezt az élményfaluban dolgozó animátorok koordinálták.

Az idősebb korosztályt képviselők számára kikapcsolódási lehetőség volt az élő csocsó, röplabdázás és a szabaduló szoba.

Természetesen lehetőség nyílt beszélgetésre és egymás megismerésére is. Egyesületünk sok tagcsaládja vett részt a programon.

 

  

 

DALI KIÁLLÍTÁS

2023. október 20-án és 22-én egyesületünkből 62 fő látogatott el a Dali kiállításra Budapesten a Király utcában megrendezett Utazás egy lángelme képzeletében című tárlatra.

 

HORGOLÓKLUB

Egyesületünk tagja számára horgolóklubot szervezünk. Idén áprilisban volt az első alkalom, majd minden hónap harmadik szombatján következett a folytatás. Október hónapban egy nagyon szép táska készítését kezdte el minden érdeklődő, amit a decemberi klubfoglalkozáson fognak befejezni:

 

 

KLUBHÁZUNK AKTUÁLIS NYITVATARTÁSA!

 

Nyitvatartás változás! | Rózsa Fürdő

Hétfő:         16-18

Kedd:           9.30-11:30

Csütörtök:  9.30-11:30

Péntek:      16-18

 

 

2023. AUGUSZTUS 24. és 27. KÖZÖTT TANSZERT GYŰJTÖTTÜNK A RÁSZORULÓ CSALÁDOK RÉSZÉRE

Egyesületünk önkéntesei 2023. augusztus 24-27 között a Budakalászi Auchan áruházban a NOE által felkínált lehetőséggel élve tanszer gyűjtöttek.
Nagyon sok és értékes holmit kaptak tagcsaládjaink gyermekei, melyet ezúton is köszönünk minden adományozónak.

    

 

2023. JÚNIUS 26-TÓL VÁLTOZIK KLUBHÁZUNK NYITVATARTÁSA

 

Nyitvatartás változás! | Rózsa Fürdő

Hétfő:         16-19

Kedd:           9-12

Csütörtök:   9-12

Péntek:      16-19

 

 

2023. MÁJUS 28-ÁN KÉZMŰVES FOGLALKOZÁST TARTOTTUNK A VÁROSI GYERMEKNAPON

2023. május 28-án lesz a Dunakeszi Városi Gyermeknapon kézműves foglalkozást tartottunk a kilátogató családoknak, ezen kívül a mi sátrunkban is gyűjthették a gyerekek az albumban gyűjthető Kutyakaland matricákért. 
Minden önkéntes segítőnknek köszönjük a szabadidejét és a munkáját!

 

 

2023. MÁJUS 12-ÉN ÉS 13-ÁN ÉLELMISZERT GYŰJTÖTTÜNK

2023. május 12-én és 13-án egyesületünk önkéntesei részt vettek az Élelmiszerbank tavaszi élelmiszer gyűjtésében. Ez alkalommal az ALDI dunakeszi élelmiszer üzletében gyűjtöttünk. Annak ellenére, hogy a mostani gyűjtés csak 2 napos volt, a nagylelkű adakozóknak köszönhetően nagyon sok család számára tudtunk élelmiszer csomagot összeállítani.
Minden önkéntes segítőnek köszönjük a szabadidejét és a munkáját!

 

2023. MÁJUS 6-ÁN TARTOTTUK MEG A „CIKLUS-SHOW LÁNYOKNAK” PROGRAMUNKAT

„Csak arra vigyázok, amit értékesnek tartok!”

Ezzel a mottóval tartunk 2007 óta Magyarországon felvilágosító, a serdülőkori változásokra felkészítő foglalkozásokat, sok iskolában már hagyományt teremtettünk az évente megrendezésre kerülő foglalkozásokkal.
A program érthető nyelven, érdekesen és nem a hagyományos módon ad betekintést a lányoknak a női testben zajló körforgás fantasztikus történéseibe; a fiúkra pedig egy őszinte és nyílt interaktív foglalkozás vár a bennük végbemenő testi-lelki változásokról.
Célunk, hogy a serdülőkben saját testük működésének különlegességét és csodálatos voltát erősítsük meg. Így pozitív hozzáállás és testkép alakítható ki. A látványos, izgalmas és nem hagyományos programon a testi folyamatok bemutatása az értelem mellett főként az érzelmeket és az érzékszerveket szólítja meg. Elsősorban 10-13 éves fiúknak ill. lányoknak ajánljuk.
A lányok foglakozásának neve: Ciklus-Show. Óriás méretben rakjuk ki szép textilekből a női belső nemi szervek sémáját, a lányokkal körbeüljük a szőnyeget s sok kellékkel, zenével, játékkal meséljük el nekik, hogy testünk tulajdonképpen minden ciklusban vendéget vár, s hogyan készül fel a különleges vendég fogadására. Segítenek ebben testünk legjobb barátnői – az ösztrogénbarátnők – és a segítőkész partyszervíz munkatársak: a sárgatest hormon csapata. Ha a vendég nem érkezik meg, az előkészített vendéglakosztály kitakarításra kerül, hogy egy lehetséges új vendégnek új luxuslakosztály álljon rendelkezésére.
A program lányoknak is olyan információkat nyújt, melyek nem tartoznak a mindennapi tudáshoz: hallanak a hormonok feladatairól, megismerik, mi történik velük a kamaszkor alatt, miért van egy nőnek havivérzése, milyen titkos jeleket küld testük, s megtapasztalják, milyen értékesek. Erősítjük önértékelésüket: fontos, hogy magukat is és a másikat is értékesnek tartsák és vigyázzanak erre az értékre.
Központi gondolat: a serdülők önképét és életérzését nagymértékben meghatározza, milyennek tapasztalják meg és értékelik a testüket, milyen üzeneteket hallanak testükkel – és így saját magukkal kapcsolatban. Nem elméletileg, nem röviden és tömören, hanem szórakoztatóan és kedvesen adunk teret ennek a témának: úgy és azt, ahogy és ami jár neki.
A foglalkozásról a szülőknek, tanároknak is tájékoztatást adunk (kb. 1 óra időtartamban): fontosnak tarjuk, hogy ők is megismerjék, mi történik a gyerekekkel ezen a napon, ebben az életre szóló témában, és közös alapot teremtünk a szülők és gyerekek közötti beszélgetéshez.
A program egy egész délelőttöt igénybe vesz, szünetekkel, játékokkal, zenével, beszélgetéssel.
További információ: www.mfm-projekt.hu Fausztné dr. Edöcsény Katalin +36309907632 edocseny.katalin@gmail.com

Szülői köszönő gondolatok

„Egészséges derű és humor lengte körül a kislányok számára még szorongató témát. Köszönöm…”
„Hálás vagyok a kezdeményezésért, bárcsak lett volna ilyen az én időmben… Csodás lehetőség, tudom, hogy sikeresen elér a lányom szívéig… Nagyon köszönöm!”
„Gyakorló szülőként úgy gondolom, hogy nehéz erről a témáról beszélni. Nekem sokat segített ez a délután. Azt hiszem, hogy az első lépés ahhoz, hogy boldog felnőtt legyen a gyermekem.
Köszönöm.”
„Mindenképpen köszönöm! Bizonyára, aki megismerkedik ezzel a programmal, rengeteg gátlástól, félelemtől szabadulhat meg. Örülök továbbá azért is, mert számomra ez nagyon nem
adatott meg serdülőként…” „Nagyon tetszett, hogy ennyire interaktív az egész program, minden érzékszervre hat. Külön tetszett, hogy kihangsúlyozta testünk ’csodáit’. Szerintem abszolút igazodik a gyerekek életkorához és tudásigényéhez.”

Gyerekek mondták

Mi tetszett különösen? „A sok eszköz meg kép. Nagyon egyértelmű és látványos volt.” „Az, hogy nagyon játékos és nyílt volt.” „Az tetszett, hogy játékosan is meg lehet beszélni a komoly dolgokat.” „Hogy ilyen viccesen és játékkal beszélgettünk a komoly dolgokról.” „Hogy érzem, nem is olyan szörnyű, sőt JÓ, hogy LÁNYNAK, NŐNEK születtem.”

 

2023. ÁPRILIS 29. ÉS 30-ÁN ANYÁK NAPI KÉZMŰVESKEDÉST TARTOTTUNK

Geletei Kati a Barkácsszoba megálmodója Anyák napi kézműveskedést szervezett egyesületünk gyermekei részére.
Tagcsaládjaink visszajelzései az eseményekről: „nagyon jó hangulatban telt, tetszett a gyerekeknek a program.” „Csatlakozom, a gyerekek nagyon élvezték! Köszönjük!” „Mi is köszönjük Adri, annyira lelkesek voltak, még nyári táborba is szeretnének menni.” 

 

2023. ÁPRILIS 22-ÉN MEGTARTOTTUK AZ ELSŐ HORGOLÓKLUB ALKALMUNKAT

Hollósi-Szentpéteri Katalin tagunk 2023. április 22-én szervezte meg az első horgolóklub alkalmat, ami nagyon jól sikerült. Nagyon jó volt a hangulat, és nagy örömünkre kicsik és nagyok együtt, egymástól is tanultunk. Sok tagunkat az otthoni folytatásra is megihletett a foglalkozás. 🙂

Köszönjük a lehetőséget az Egyesületnek és a rengeteg előkészületet, munkát, beszerzést, a foglalkozás alatti segítséget Mészárosné Madarász Évinek!
Szeretnénk életben tartani a lelkesedésünket, ezért minden hónap 3. szombatjára tervezünk közös horgolós alkalmakat.
 

 

2023. ÁPRILIS 15-ÉN SEGÍTETTÜNK A MAGYAR ÉLELMISZERBANKNAK KONZERVEKET CÍMKÉZNI

Tavaly 7,5 milliárd forintnyi ételt mentett meg a Magyar Élelmiszerbank - Infostart.hu

 

 

ADÓ 1 %

Kérjük, támogassa adója 1 %-ával a Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesületének éves munkáját, célkitűzéseit!

Adószámunk: 18276967-1-13

Köszönjük!

Adója 1%-ának felajánlásával Ön is hozzájárul a helyi rászoruló családok élelmiszer- és ruhaadományaihoz, tanszertámogatásához, valamint a helyi nagycsaládosok kulturális és közösségi eseményeihez.

 

Az egyesületünk működésének és szakmai programjainak támogatója a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Miniszterelnökség.

 

 

2023. MÁRCIUSBAN RÉSZT VETTÜNK MAJKA SWING-KONCERTJÉN

 

 

2023. MÁRCIUSBAN HÚSVÉTI KÉZMŰVESKEDÉST SZERVEZTÜNK

image.png

 

2023. MÁRCIUSBAN RÉSZT VETTÜNK NICK VUJICIC VILÁGHÍRŰ PRÉDIKÁTOR ÉS MOTIVÁCIÓS ELŐADŐ ELŐADÁSÁN

image.png

 

2023. MÁRCIUSBAN RÉSZT VETTÜNK A DUNAKESZI MÁRCIUS 15-I RENDEZVÉNY ELŐKÉSZÜLETEIBEN

Tavaly és most is mi készítjük a gyerek huszárok kalapját

 

2023. MÁRCIUS 4-ÉN PLACIDO DOMINGO KONCERTEN VETTÜNK RÉSZT

Placido Domingo a Budafoki Dohnányi Zenekarral lépett fel, a koncerten a Virtuózok tehetségkutató verseny győztesei és különdíjasai is bemutatkoztak, sőt még a Maestro fia, Placido Domingo Jr. is fellépett. Köszönjük szépen a jegyeket a Baptista Szeretetszolgálatnak!


 

 

ELKÉSZÜLTEK A SZÍVPÁRNÁK

Elkészültek az első szívpárnák az ÉKKŐ Egyesület és a Dunakeszi Nagycsaládosok Egyesülete együttműködésében, melyeket a mellműtött nők számára a Váci Jávorszky Ödön Kórház Sebészeti Osztályára juttatunk el. Az önkéntesek szeretettel és mielőbbi gyógyulást kívánva dolgoztak, melyért nagy köszönet.

 

 

LAPTOP PÁLYÁZAT

Az ExxonMobil Hungary Kft feljanlását megpályázva egyesületünk 30 db használt, de jó állapotú üzleti felhasználású laptopot nyert. A pályázatra Pap-Fekete Borbála hívta fel figyelmünket és pályázta meg, köszönjük!  A laptopokat tagcsaládjaink között osztottuk ki.

   

 

2023. FEBRUÁR ELEJÉN EGYESÜLETÜNK TAGJAI RÉSZT VETTEK A VILÁGHÍRŰ C’EST LA MAGIE BŰVÉSZSHOW-N

Köszönjük szépen a jegyeket a Baptista Szeretetszolgálatnak!

 

 

Az egyesületünk működésének és szakmai programjainak támogatója a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Miniszterelnökség.

2023. JANUÁRBAN MEGHIRDETTÜK A „NEMLUXUSATASKA” PROGRAMOT

Több évre visszamenőleg volt egy kampány a „nemluxustáska”, amely azt jelenti, hogy arra buzdítják a segíteni vágyókat, hogy a már nem használt, de jó állapotban lévő táskájukat töltsék tele a rászoruló nők által nélkülözött higiéniás termékekkel, melyek újak, nem használtak. 

nemluxustaska | Nem luxus táska - kampány a nők támogatásáért

 

2023. JANUÁR ELEJÉN KÖNYVMENTŐ AKCIÓT SZERVEZTÜNK

2023. január 5-én, csütörtökön, 11 órától a Dunakeszin könyv„osztás”-t tartottunk, ahol ingyen elvihető, jó állapotú könyvek várták új gazdáikat. 

 

 

 

ANGYALI CSOMAGKÜLDŐ SZOLGÁLAT


2022-ben is voltak olyan családok, akiknek az egyesület tagjai megpróbálták megkönnyíteni a karácsonyi ajándékozást. 
Köszönjük minden angyalnak a sok szép, hasznos holmit ?
Néhány kép az elkészült csomagokról:

 

ÜGYELET

 

Klubházunkban az ügyelet szünetel, legközelebbi nyitvatartás 2023. január 9-én hétfőn lesz 16 órától!

 

2022. TÉLI NYITVATARTÁSUNK!


Hétfő és péntek 16-18 óráig, kedd és csütörtök 10-12 óráig.

 

2022. DECEMBER 3-ÁN RÉSZT VEHETTÜNK CARAMEL MESTERKÓD CÍMŰ MUSICAL ELŐADÁSÁN A BUDAPESTI PAPP LÁSZLÓ SPORTARÉNÁBAN

 

Gyönyörű dalokat hallgathattunk meg Caramel, Nika, Palcsó Tamás, Szulák Andrea, Bakos-Kiss Gábor és Lutter Imre előadásában.

 

2022. NOVEMBER VÉGÉN SEGÍTETTÜNK DUNAKESZI VÁROSNAK A NYUGDÍJASOK AJÁNDÉKAIT ÖSSZECSOMAGOLNI ÉS KIHORDANI

 

Dunakeszi városa minden évben megajándékozza a nyugdíjasokat egy ajándékcsomaggal. Egyesületünk tagjai segítettek az ajándékcsomagokat összeállítani.

 

 

2022 . NOVEMBER VÉGÉN ÉLELMISZERT GYŰJTÖTTÜNK A MAGYAR ÉLELMISZERBANK PROGRAMJÁHOZ CSATLAKOZVA

 

Idén is a Fóti úti TESCO-ban illetve az ALDI-ban volt lehetőségünk adományokat gyűjteni.

 

 

2022. NOVEMBER 10-ÉN AZ ANYUKÁK RÉSZT VETTEK A DUNAKESZI FENYŐ BOWLING KLUBBAN EGY NAGYON JÓ HANGULATÚ KÖZÖS BOWLINGOZÁSON

 

 

2022. NOVEMBER 11-ÉN KAMASZAINK RÉSZT VETTEK A DUNAKESZI FENYŐ BOWLING KLUBBAN EGY NAGYON JÓ HANGULATÚ KÖZÖS BOWLINGOZÁSON

 

2022. NOVEMBER ELEJÉN ÉLELMISZERT GYŰJTÖTTÜNK A CBA ÁRUHÁZBAN

 

 

2022. OKTÓBER VÉGÉN KÉZMŰVES ALKALMAT TARTOTTUNK

Geletei Kati kézműves segítségével boszorkányos ajtódíszt és  vicces pókot lehetett készíteni.  

 

 

 

2022. OKTÓBER VÉGÉN ÉS NOVEMBER ELEJÉN TANULÁSTECHNIKAI TRÉNINGEKEN VEHETTÜNK RÉSZT

 

A „Tanulási szervező használata a mindennapokban” című 2 órás szülő-gyermek részvételére épülő tréning bemutatása:

Az alsó és a felső tagozat között (mint az óvoda és az iskola, majd az általános és a középiskola között) szakadéknyi az átmenet. Az alsó tagozatból kilépő tanulók negyede-harmada nincs felkészülve a felső tagozat elvárásaira, a felső tagozat pedig nem alkalmazkodik a tanulók felkészültségéhez. Az iskola jellemzően nem foglalkozik a gyerekeket érő változássokkal.
A tréning során azokat az alapvető tanulásszervezési alapokat tisztázzuk játékos, saját élményalapú megközelítés alapján, amelyek jelentős mértékben megkönnyítik a diák életét az iskolai mindennapokban, illetve lehetőséget ad a délután rendelkezésre álló tanulóidő minél hatékonyabb kihasználásához.

 

„Tanulj jól!” – tanulástechnikai tréning 2*4 órában 10-15 évesek számára

A tréning célja a felső tagozatos diákkal megismertetni egy konkrét tanulási rendszert az önszabályozó tanulás sikeres működtetésére. A tréninget azoknak a 9-12 éves gyerekeknek ajánljuk, akik szeretnének javítani az iskolai eredményeiken, és használható tudást kapni az iskolából. Akik, ha lenne egy eszközük, szívesen tanulnának jól, és ha elsajátították az iskolához szükséges tananyagot, szívesen töltenének több időt játékkal, sporttal.
 Ahogy Molnár Éva fogalmaz (MAGYAR PEDAGÓGIA 102. évf. 1. szám 63–77. (2002)) :

„Az iskolai siker nem csupán kognitív képességek függvénye. A képességek fejlődésében és érvényesülésében az iskolai feltételek mellett a tanulók egyéniségének, személyiségvonásainak is sorsdöntő szerepe van. A sikeresség attól is függ, hogy mennyi időt és erőt fektetnek be a tanulásba, milyen motiváltságúak, mennyire vannak tudatában annak, hogy tanulási folyamataikat megtervezhetik, megszervezhetik, ellenőrizhetik és értékelhetik.”

 

 A programot támogatta a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Miniszterelnökség.

 

2022. SZEPTEMBERBEN EGYESÜLETÜNK KIRÁNDULÁST SZERVEZETT ETYEKRE, AHOL RÉSZT VETTÜNK A KORDA FILMSTÚDIÓ LÁTOGATÁSÁN 

 

2022. szeptember 10-én, szombaton egyesületünk tagjainak buszos kirándulást szerveztünk Etyekre. A délelőtt folyamán látogatást tettünk a Korda Filmparkban, ahol egy 2,5 órás vezetett túra segítségével betekintést nyertünk a filmgyártás főbb állomásaiba és néhány kulisszatitkot is megismerhettünk.

Az ebédet a Milán Pincében fogyasztottuk el, a marhahúsból készített gulyásleves és a kemencében sült töltött káposzta nagyon finom volt.

Ebéd után sétáltunk az etyeki pincesoron, majd kora délután sajtkóstolón vett részt kis csapatunk a Hegedűs Sajtműhelyben. 2008 óta foglalkoznak sajtkészítéssel és élvezetes volt hallgatni a családfő – sajtmester – előadását a sajtkészítésben szerzett tapasztalatairól.

Mindenki élményekkel gazdagodott, köszönjük szépen Dunakeszi Önkormányzatának, hogy támogatta az egyesület családjai számára ennek a kirándulásnak a megvalósulását.

 

 

2022. SZEPTEMBER ELEJÉN KÉZMŰVES PROGRAMOKKAL TÁMOGATTUK A DUNAKESZIN MEGRENDEZETT KESZIFESZT ESEMÉNYT

 

 

2022. AUGUSZTUSBAN A NAGYCSALÁDOS GYEREKEK A SUPERFLY-BAN VOLTAK

 

 

 

 

2022. AUGUSZTUS ELEJÉN SIKERES ERZSÉBET PÁLYÁZAT RÉVÉN EGYESÜLETÜNK GYERMEKEI RÉSZT VEHETTEK A ZÁNKAI GYERMEKTÁBORBAN

 

A nagyon szépen felújított zánkai tábor télen-nyáron várja a gyerekeket, családokat, rászorulókat, nehéz helyzetűeket, de akár céges összejöveteleknek is helyszínt biztosítanak. Az egyesületünk nagycsaládos gyermekei fantasztikus, kszínes programokon vehettek részt, mint például cirkuszi előadás, koncertek, kézműves – és sportprogramok, de persze a dottózás, a hajókázás és a fürdés a Balatonban sem maradhatott el.

A programot támogatta a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Miniszterelnökség.

 

2022. JÚLIUSBAN GOMBAGYŰJTŐ KIRÁNDULÁSON VETTÜNK RÉSZT

Az idei évben kifejezetten kedvező volt az időjárás a gévagomba gyűjtésére.
A Dunakeszi Diófa Nagycsaládos Egyesület szervezésében ismerhettük meg a váci Kálvária mögötti vízparti területet, ahol kifejezetten emiatt a gomba miatt mentünk a túravezető-gombaszakértőnkkel.
A gévagoba mellett sok más érdekességre is felhívta a figyelmünket a vízparti ligetesben járva, például az esőcseppként ránk hulló kabóca nyálra.
Mindannyian gyerekek és felnőttek is nagyon élveztük a kirándulást, továbbra is várjuk a hasonló programok szervezését és bíztatok mindenkit a részvételre.

 

2022. JÚLIUS 1-TŐL AKTUÁLIS NYÁRI NYITVATARTÁSUNK

Hétfő és péntek 17-19 óráig, kedd és csütörtök 9-11 óráig.

 

2022. JÚNIUS 12-ÉN TARTOTTA EGYESÜLETÜNK 10 ÉVES FENNÁLLÁSÁNAK ÉVFORDULÓJÁT, GYEREKNAPJÁT

A gyerekek és a felnőttek is szabad levegőn kellemes környezetben tölthették el a vasárnap egy részét. Kötélhúzás, zsákban ugrálás, ugrálóvár, csillámtetkó készítés, és a gyerekek nagy örömére lovakkal való ismerkedés, illetve séta lovaglás is színesítette a programokat. A bogácsban készített pörkölt elfogyasztása mellett a nagy melegben fagyi tortával tehettük kellemesebbé a napot.
Köszönjük a helyet Dunakeszi Önkormányzatának, a Baptista Szeretetszolgálatnak, Baricz Dezsőnek az ICE TEA-kat, a Joó családnak, a Vincze Kindricz családnak, Endrődi Marcsinak és családjának, Üveges Péterné Briginek, a férjemnek a segítséget.

Az egyesületünk működésének és szakmai programjainak támogatója a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Miniszterelnökség.

 

2022. MÁJUS 2-TŐL VÁLTOZIK NYITVATARTÁSUNK!

 

Hétfő:        17:00-19:00
Kedd:          9:00-12:00
Csütörtök:  9:00-12:00

Péntek:     17:00-19:00

Amennyiben ettől eltérő időpontban szeretné adományát hozni, egyeztetés céljából hétfőtől péntekig 8:00 és 18:00 között a +36-20/477-6724 telefonszámot hívhatja. A klubházunkat a dunakeszi Házasságkötő terem (Szent István u. 19.) mögött találja, bejárat a Szent István útról.

SZEPTEMBER 1-TŐL VISSZAÁLL KLUBHÁZUNK NORMÁL NYITVATARTÁSA

 

Hétfő:        16:00-18:00
Kedd:          9:00-12:00
Csütörtök:  9:00-12:00

Péntek:     16:00-18:00

Amennyiben ettől eltérő időpontban szeretné adományát hozni, egyeztetés céljából hétfőtől péntekig 8:00 és 18:00 között a +36-20/477-6724 telefonszámot hívhatja. A klubházunkat a dunakeszi Házasságkötő terem (Szent István u. 19.) mögött találja, bejárat a Szent István útról.

 

ADOMÁNY

Tagcsaládjaink nevében köszönjük a fóti LIZZY CARD Papír Kft.-nek a tanévkezdéshez nyújtott támogatást.

 

 

Az egyesületünk működésének és szakmai programjainak támogatója a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Miniszterelnökség.

 

 

KLUBHÁZUNK IDEIGLENES NYÁRI NYITVATARTÁSI IDEJE AUGUSZTUS 1-TŐL

 

Itt a nyár, itt a vakáció!

Hétfő: —
Kedd: 9:00-11:00
Szerda: 17:00-19:00
Csütörtök: —

Péntek: 17:00-19:00

Megértésüket köszönjük!

Amennyiben ettől eltérő időpontban szeretné adományát hozni, egyeztetés céljából hétfőtől péntekig 8:00 és 18:00 között a +36-20/477-6724 telefonszámot hívhatja. A klubházunkat a dunakeszi Házasságkötő terem (Szent István u. 19.) mögött találja, bejárat a Szent István útról.

 

KLUBHÁZUNK NYÁRI NYITVATARTÁSI IDEJE JÚNIUS 21-TŐL

 

Itt a nyár, itt a vakáció!
Június 21-től Klubházunk ügyeleti rendje a következőképpen alakul:

Hétfő: 17:00-19:00
Kedd: 9:00-11:00
Szerda: 17:00-19:00
Péntek: 17:00-19:00

Amennyiben ettől eltérő időpontban szeretné adományát hozni, egyeztetés céljából hétfőtől péntekig 8:00 és 18:00 között a +36-20/477-6724 telefonszámot hívhatja. A klubházunkat a dunakeszi Házasságkötő terem (Szent István u. 19.) mögött találja, bejárat a Szent István útról.

 

KLUBHÁZUNK NYITVATARTÁSI IDEJE MÁJUS 10-TŐL

 

Adományokat köszönettel elfogadunk, melyet a klubházunkban ÜGYELETI IDŐBEN adhat le.

Hétfő:        16:00-18:00
Kedd:          9:00-12:00
Csütörtök:   9:00-12:00
Péntek:     16:00-18:00

Amennyiben ettől eltérő időpontban szeretné adományát hozni, egyeztetés céljából hétfőtől péntekig 8:00 és 18:00 között a +36-20/477-6724 telefonszámot hívhatja. A klubházunkat a dunakeszi Házasságkötő terem (Szent István u. 19.) mögött találja, bejárat a Szent István útról.

 

2022. ÁPRILISBAN RÉSZT VETTÜNK AZ EGYESÜLETI TAGUNK ÁLTAL SZERVEZETT HÚSVÉTI TOJÁSVADÁSZATON

Játék részletei:
1.)Rejtsünk el április 17-én és 18-án sok-sok tojást (csokit, ajándékot, bármilyen apró meglepit) Dunakeszin a mellékelt kivágható nyuszis sablonba csomagolva!
2.) Fotózzuk le és töltsük fel a fényképet a facebook csoportba! A képeken legyen látható a meglepetés és a helyszínről egy kis árulkodó részlet. 

Tartsatok velünk: 

1.)Rejtsünk el minél több meglepit, fotózzunk!
2.) De figyeljük a többiek fotóit is! Szegődjünk a húsvéti nyuszi nyomába és gyűjtsünk össze minél több tojást!

Szappankészítő programot szerveztünk a Boglárka Natúr Kozmetikumok jóvoltából 8 év feletti gyerekeknek, felnőtteknek

 

2022. április 23-án szappankészítő programot szerveztünk a Boglárka Natúr Kozmetikumok jóvoltából 8 év feletti gyerekeknek is  és felnőtteknek. Szebbnél-szebb alkotások születtek, a gyerekek – kortól függetlenül – nagyon lelkesek voltak.

 

2022. ÁPRILIS 22-ÉN RÉSZT VETTÜNK VÁMOS ROBI KÜLÖNLEGES RAJZÓRÁJÁN

Vámos Robi nevét Dunakeszin és az országban is mindenki ismeri. Robi iskolai osztályoknak tart rendkívüli rajzórákat, amelyeket mind a gyerekek, mind a pedagógusok, mind a szülők nagyon dicsérnek.

Helyszín: DÓHSZK Család-és Gyermekjóléti Központ
Dunakeszi, Bajcsy Zs. út 32. Tárgyalóterem (1. em.)
Időpont: 2022. április 22. péntek
Alsó tagozatos gyerekeknek: 14:00-16:00
Felső tagozatos gyerekeknek: 16:00-19:00

 

2022. ÁPRILIS 9-ÉN SEGÍTETTÜNK A MAGYAR ÉLELMISZERBANKNAK KONZERVEKET CÍMKÉZNI

 

 

MŰKÖDÉSI ÉS SZAKMAI PÁLYÁZATOK

 

Az egyesületünk működésének és szakmai programjainak támogatója a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Miniszterelnökség.

 

2022. FEBRUÁR – TALÁLD MEG A STÍLUSOD!

A DDNE a többgyermekes anyukák munkába visszatérését segítendő egy olyan sminkes programot szervezett, melynek célja megmutatni a hölgyeknek, hogy egy számukra előnyös smink segítségével mennyivel szebbnek és magabiztosabbnak érezhetik magukat. A program keretében 5 alkalommal 4-4 fő vett részt egy-egy 3 órás sminktanácsadáson, ahol a sminkes az egyik vállalkozó hölgyön mutatott be egy nappali sminket, magyarázta el mit-hogyan, illetve hova érdemes feltenni. Emellett minden résztvevő számára pár személyes tippet is adott.

 

ADOMÁNYSTOP ÚJRA JANUÁR 4-IG! ?

Az ünnepek közeledtével egyre több munkánk adódik, ezért a lakossági adományok feldolgozása a szokásosnál is nagyobb gondot jelent. A 3 napos „pihentetés”, a továbbadományozásra váró zsákok feltorlódása és az önkéntesek egyre kevesebb száma miatt kénytelenek vagyunk ismét ADOMÁNYSTOP-ot hirdetni, ezúttal – tekintettel arra, hogy a két ünnep között klubházunk zárva lesz – január 4-ig!
Kérjük szépen mindenki megértését. Ez a helyzet nekünk sem jó, de ha most túlvállaljuk magunkat, akkor félő, hogy a sok adomány mind megázik, bepenészedik, tönkremegy, ez pedig egyetlen adományozónak sem lehet célja.
A klubházban lévő, már szelektált adományok természetesen továbbra is elérhetők tagjainknak.

 

EGYESÜLETÜNK SZÁMLAVEZETŐ BANKJA A MAGNET BANK

Egyesületünk a MAGNET Magyar Közösségi Banknál vezeti a számláját.

 

FIGYELEM!

Idős emberektől származó, illetve hagyatéki ruhaneműkre, cipőkre, egyéb tárgyakra Egyesületünknél – tagjaink összetételéből adódóan – nincs igény, ezért ezeket fogadni/átvenni NEM TUDJUK! Kérjük, hogy ilyen adományokkal más szervezeteket, idősek otthonát keressenek meg! Köszönjük!

 

Hogy ne kelljen 100x mondani – megoldások szülőknek, erőszakmentesen

 

Van, hogy nem jól kezelünk egy helyzetet, és van hogy nem találjuk a jó megoldást, pedig már ott van a tarsolyunkban. Keressük meg a hétköznapi helyzetek legjobb megoldásait, és engedjük el azokat, amelyek 99x már nem segítettek! Várunk egy jó hangulatú, gyakorlati példákkal és megoldási lehetőségekkel teli beszélgetésre!

Szeretettel meghívunk Titeket, barátaitokat, ismerőseiteket és mindenkit, aki érintve érzi magát a témában

Hogy ne kelljen 100x mondani – megoldások szülőknek, erőszakmentesen

című ONLINE előadásunkra.

Az előadás időpontja: október 17. szombat 16 óra

Előadók: Skíta Erika és Turáni Szabolcs, az Értsünk szót képviselői 

Az előadás ingyenes és nyitott, de regisztrációhoz kötött, az előadáshoz szükséges linket csak a regisztráltak részére fogjuk megküldeni.

Regisztráció itt: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSf9Q-TKqB-vZQMXDUkWW9lRcEc31X2o72P7Kv08IWzPJiIENQ/viewform

 

Az egyesületünk működésének és szakmai programjainak támogatója a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Miniszterelnökség.

 

AZ UTÓBBI IDŐSZAKBAN BEÉRKEZŐ ADOMÁNYOK MENNYISÉGE ÉS A VÍRUSVESZÉLY MIATTI KORLÁTOZÁSOK OKÁN EGYESÜLETÜNK OKTÓBER 11-IG ADOMÁNYSTOP-OT HIRDET, AZAZ NEM TUDUNK FOGADNI SEMMILYEN ADOMÁNYT

Kedves Mindenki!
Olyan mennyiségű adomány érkezik be mostanában klubházunkba, amit egyszerűen nem tudunk sem feldolgozni, sem tárolni. Egyrészt a járványhelyzetre való tekintettel ezeket érintésmentes átvételt követően 3 napig pihentetni kell, vagyis addig is kell helyet biztosítani, feltorlódik, másrészt fizikailag képtelenség kezelni ezt a mennyiséget, pláne úgy, hogy egyre kevesebb önkéntes tud jönni segíteni.
Ráadásul hamarosan azért csak beköszönt az esős idő, és akkor az eresz alatti terület beázik, az ott tárolt ruhák tönkremehetnek, ami nyilván nem célja egyik adományozónak sem.
Arra kérünk mindenkit, hogy vegyék figyelembe a kérésünket, és október 11-ig ne hozzanak be semmiféle adományt!
Köszönjük szépen a megértést és az együttműködést!

 

 

SZEPTEMBER 2-TŐL ÉRVÉNYES KLUBHÁZ NYITVATARTÁS:

Hétfő           16:00 – 18:00
Kedd           9:00 – 12:00
Csütörtök   9:00 – 12:00
Péntek        16:00 – 18:00

 

„AZ ÉLET DELÉN” DR. JEANNÉ LOÓS ANITA PSZICHOLÓGUS 40-EN TÚLI VÁLSÁGGAL KAPCSOLATOS ELŐADÁSA


A Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesülete szeretettel meghív titeket dr. Jeanné Loós Anita pszichológus 40-en túli válsággal kapcsolatos AZ ÉLET DELÉN című, 2020. szeptember 12. szombat 16  órakor kezdődő ingyenes előadására a Dunakeszi Házasságkötő terembe

Előadó: dr. Jeanné Loós Anita

Gyertek el, mert érdemes, hiszen mindenki életében ott van – vagy lesz – ez a válság, nem lehet elkerülni, csak van, akit jobban megvisel, van akit kevésbé. De ha tudatosak vagyunk, felkészülünk rá, biztosan könnyebb lesz a dolgunk. Ez az előadás – terveink szerint – megoldási javaslatokat fog hozni, hogy könnyebb legyen átvészelni, kibírni, túl lenni rajta, szembenézni a saját kérdéseinkkel, illetve a kérdésekre adott válaszainkkal. 


Az előadás INGYENES és a városi lakosság számára is NYITOTT, 
az előadás szünetében pedig ingyenes büfével várjuk a résztvevőket. A helyszínen – érkezéskor – regisztráció szükséges.


Szeretettel várunk mindenkit, korra és nemre való tekintet nélkül! 

Az egyesületünk működésének és szakmai programjainak támogatója a NEA-TF-19-Ö-V-0899 pályázat keretében a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Miniszterelnökség.

SZERETETTEL FOGADUNK AZ ISKOLAKEZDÉSHEZ SZÜKSÉGES FELSZERELÉSEKET

Kedves Támogatóink!

A Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesülete szeretettel fogad jó állapotú iskolatáskákat, tolltartókat, tornazsákokat, ünneplő ruhákat és cipőket, tornafelszereléseket, illetve bármit, ami iskolakezdéssel kapcsolatos és segítheti a sokgyerekes családjainkban élő gyermekek zökkenőmentes iskolakezdését: mappák, csomagolópapírok, színes ceruzák, gyurmakészletek, temperák, stb… Kérjük, támogasson minket azzal, amire Önnek már nincs szüksége! Másnak örömet okozna vele! Adományaikat Egyesületünk klubházában (Dunakeszi, Szent István út 19. – Házasságkötő terem melletti hosszú telek végében álló családi ház) tudjuk fogadni, ügyeleti időben: Hétfő 16:00 – 18:00 Szerda 16:00 – 18:00 Péntek 16:00 – 18:00 Minden megosztást köszönünk! Köszönjük támogatását!

 

ISKOLASZER ADOMÁNYGYŰJTÉS

Kedves Tagjaink és Támogatóink!

Az AUCHAN áruházlánc idén is elindítja iskolaszer adománygyűjtési akcióját, amely során a NOE tagszervezeteinek augusztus 1. és szeptember 11. között van lehetőségük ISKOLASZER adományokat gyűjteni és kapni a kijelölt Auchan áruházakban.

Vásárolj eggyel több iskolaszert és add nekünk, ezzel egy nagycsaládos gyereket támogatva! Mert van, amit nem lehet megörökölni a többi testvértől és mert ők is vágynak a szépre, az újra!

A Dunakeszi Diófa Nagycsaládos Egyesület tagjaival és önkénteseivel augusztus 30-án 10 és 18 óra között találkozhattok a Dunakeszi Auchanben!

További részletek a NOE honlapján itt: https://noe.hu/hirek/elindult-a-tanszergyujtes-az-auchan-aruhazakban/?fbclid=IwAR0f9wR4Fsj9gYei3CaR5HAQkdL0UlW8NFwnmRV_HUxGKMFtVp3zyu-IHos

Az Auchan iskolaszer gyűjtési akciójával egyidejűleg Klubházunk ügyeleti idejében jó szívvel fogadunk használt iskolaszereket is! Részletek a FB oldalunkon itt: https://www.facebook.com/Nagycsaladosok.Dunakeszi.Egyesulete/photos/a.482419948447670/3282038755152428/?type=3&theater

Klubházunk címe: Dunakeszi, Szent István u. 19.
Ügyeleti rendünk jelenleg: H-Sz-P 16:00 – 18:00

Köszönünk minden megosztást és támogatást!
Szeretettel:
Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesülete

FIGYELEM!

Kedves tagjaink, támogatóink, érdeklődők!

Egyesületünk május 25-től az alábbi ügyeleti rendben tudja újra fogadni a lakossági adományokat klubházában:

HÉTFŐ, SZERDA, PÉNTEK 16:00 – 18:00

Az adományokat a kapuban kérjük elhelyezni, onnan ügyeletesünk maszkban és kesztyűben fogja elvinni.Családjainknak elsősorban ezekre az adományokra van szükségük:
– jó minőségű (nem kopott, nem lukas) és évszaknak megfelelő (aktuálisan tavaszi, nyári) gyerekruhák és cipők
– működő konyhai kisgépek, segédeszközök
– jó minőségű, hiánytalan játékok
Egyéb adományokat (pl. felnőtt ruhák, cipők, könyvek) szintén örömmel fogadunk, ezeket azonban raktárunk adottságai miatt erősen korlátozott mennyiségben tudjuk tárolni.
Azokat az adományokat, amikre családjaink körében nem találunk keresletet, illetve újabb adományok érkezése miatt már tárolni nem tudjuk, olyan vidéki nagycsaládos egyesületnek adjuk tovább, akik másoktól nem, vagy csak nagyon ritkán kapnak adományokat.Köszönjük eddigi türelmüket, adományaikat szeretettel várjuk!

 

FIGYELEM!

 

A Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesülete a koronavírus elleni védekezés miatt – ÁTMENETILEG – FELFÜGGESZTI AZ ADOMÁNYOK FOGADÁSÁT ÉS AZ ÜGYELET TARTÁSÁT a Klubházban.

Mindannyiunk közös érdekét és a kölcsönös felelősségvállalásnak megfelelő magatartást szem előtt tartva határoztunk így.

Amint tudjuk, újra kinyitjuk a Klubházat.

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük.

 

A FÉRFI ÉS A NŐI JELLEG MŰKÖDÉSE A FÉRFIAKBAN

 

A Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesülete szeretettel meghív mindenkit

A FÉRFI ÉS A NŐI JELLEG MŰKÖDÉSE A FÉRFIAKBAN című,

 

2020. március 13-án pénteken 18 órakor kezdődő Hónapról hónapra filmnézős-beszélgetős házasságfrissítő workshopjának utolsó előadására.

Helyszín: Dunakeszi, a Bajcsy-Zsilinszky u. 32. szám alatti DÓHSZK épület.

Az előadás moderátora Portik-Bakai Linda lesz, Bedő Imre videója alapján.

Az előadás INGYENES és a városi lakosság számára is NYITOTT, de a férőhelyek korlátozottsága miatt regisztrációhoz kötött.

Regisztráció itt: https://forms.gle/MkAbW1DkBoVTQ4G57

Szeretettel várunk mindenkit!

 

Az egyesületünk működésének és szakmai programjainak támogatója a NEA-TF-19-Ö-V-0899 pályázat keretében a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Miniszterelnökség.

 

AZ ÉLET DELÉN

 

Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesülete szeretettel meghív mindenkit dr. Jeanné Loós Anita pszichológus 40-en túli válsággal kapcsolatos,

 

AZ ÉLET DELÉN című,

 

2020. március 28-án, szombaton 16 órakor kezdődő előadására,

a Dunakeszi Házasságkötő terembe.

 

Érdemes eljönni, hiszen mindenki életében ott van – vagy lesz – ez a válság, nem lehet elkerülni, csak van, akit jobban megvisel, van akit kevésbé. Ha tudatosak vagyunk, felkészülünk rá, biztosan könnyebb lesz a dolgunk. Ez az előadás – terveink szerint – megoldási javaslatokat fog hozni, hogy könnyebb legyen átvészelni, kibírni, túl lenni rajta, szembenézni a saját kérdéseinkkel, illetve a kérdésekre adott válaszainkkal.

 

Az előadás INGYENES és a városi lakosság számára is NYITOTT, az előadás szünetében pedig ingyenes büfével várjuk a résztvevőket. A helyszínen – érkezéskor – regisztráció szükséges.

 

Szeretettel várunk mindenkit, korra és nemre való tekintet nélkül!

Az egyesületünk működésének és szakmai programjainak támogatója a NEA-TF-19-Ö-V-0899 pályázat keretében a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Miniszterelnökség.

 

BEDŐ IMRE: A FÉRFIAK KÜLÖNLEGES SZEREPE A XXI. SZÁZADBAN IS!

Sokszor halljuk, hogy a modern világban nincs szükség a férfiakra. Nem kell vadászni, karddal küzdeni, disznót vágni, lovat befogni. A fizikai erőre is kevés szükség van, favágás helyett termosztát van, sőt, az ásványvizes kartonokat is házhoz szállítják. Akkor mégis mit tehet, miben teljesedhet ki a férfi? Miben élheti meg férfiasságát, belső erejét, mi az ő különleges felelőssége Ma?

BEDŐ IMRE Férfiak Klubja-alapító, bestselleríró és keresett előadó a rá jellemző, férfias megközelítéssel, tisztán világít rá a mindannyiunk életében jelen lévő folyamatokra, hogy megtaláljuk a belső kapaszkodókat, majd a másik kezét. Hogy megerősíthessük szövetségünket, ötvözhesse erősségeit a férfi és a nő!

Nemcsak a férfiakat várjuk, hanem a férfiakat jobban érteni akaró, őket támogatni szándékozó nőket is! ?

 

A rendezvény ingyenes, de a korlátozott férőhelyek miatt REGISZTRÁCIÓHOZ kötött!

Regisztrációs link:
https://forms.gle/cFh3DW1SpAfLcfmr5

Facebook esemény linkje: https://www.facebook.com/events/632693467482945/

 

Az egyesületünk működésének és szakmai programjainak támogatója a NEA-TF-19-Ö-V-0899 pályázat keretében a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Miniszterelnökség.

 

HÁZASSÁG HETE 2020.

A Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesülete

a HÁZASSÁG HETE alkalmából

játékra invitál minden házaspárt Dunakeszin és környékén!

Ha legalább 3 programon részt vesztek az itt felsoroltak közül 2020. február 9. és 16. között, máris nyertetek (közös élményt, hasznosan és együtt eltöltött időt), de ha ezt az alábbi menetlevélen igazolni is tudjátok, egy sorsoláson is részt vesztek, ahol értékes nyereményekkel gazdagodhattok.

FIGYELEM! A játékban csak házaspárok vehetnek részt, és csak akkor, ha a programokon KETTESBEN vesznek részt. Nyerési esélyeiteket növelhetitek azzal, ha háromnál több programra mentek el (3 megvalósult program után minden egyes programmal újra bekerül nevetek a kalapba), illetve azzal, ha a programokon szelfit készítetek magatokról és ezt megkülditek a hazassaghete2020@gmail.com címre. A szelfik esetében fontos, hogy jól látható legyen melyik programon készült valamint az, hogy hozzájáruljatok a fotók közzé tételéhez.

A menetlevelek leadási határideje: február 21.

cím: Egyesületünk klubháza,

Dunakeszi, Szent István u. 19. (Házasságkötő terem melletti hosszú telek végében álló családi ház)

ügyeleti idő: H-Sz 9:00 – 12:00, K-Cs 16:00 – 19:00

Érdeklődni a hazassaghete2020@gmail.com címen, vagy a 70/242-7907 telefonszámon.

Sorsolás: 2020. február 24.

JÁTÉKRA FEL!

A MENETLEVÉL IDE KATTINTVA LETÖLTHETŐ!

JÓTÉKONYSÁGI MESEDÉLUTÁN A HÁZASSÁGKÖTŐ TEREMBEN

 

Bizonyára sokan hallottatok már Szonjáról, a 14 éves fóti kislányról, aki Dunakeszire jár 8 osztályos gimnáziumba és akinél tavaly augusztusban agydaganatot diagnosztizáltak.

A Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesülete is szeretné támogatni Szonja gyógykezelését, ezért mesedélutánt szervezünk egy kis “bolhapiaccal és sütivásárral” összekötve.
Helyszín: Dunakeszi Házasságkötő terem
Időpont: 2020. február 8., szombat 16:00-18:00
Programok: mesemondás, kézműveskedés, sütivásár, bolhapiac (plüss, könyv, játék)

A rendezvény ingyenes és a lakosság számára nyitott.
Minden beérkező adományt teljes egészében Szonja gyógyulásáért ajánljuk fel

Reméljük, egy kellemes délután keretében valóban hozzá tudunk járulni együtt Szonja gyógyulásához!

A facebook esemény linkje: https://www.facebook.com/events/473960376607955/

Az egyesületünk működésének és szakmai programjainak támogatója a NEA-TF-19-Ö-V-0899 pályázat keretében a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Miniszterelnökség.

 

RÖVIDÍTETT ÜGYELET

FIGYELEM! FIGYELEM! FEBRUÁR 13., 20. és 27. valamint március 12. és 26. napokon klubházunkban RÖVIDÍTETT ügyeletet tartunk. Ezeken a csütörtöki napokon 18 óra után – zártkörű programunk miatt! – már nem tudunk az érdeklődők rendelkezésére állni, sem adományokat fogadni. Kérjük, hogy a programot ebben az időszakban kopogással SE zavarják! Köszönjük a megértést!

 

1 % TÁMOGATÁS

Kérjük, támogassa adója 1 %-ával a Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesületének éves munkáját, célkitűzéseit.

18276967-1-13

Köszönjük!

Adója 1%-ának felajánlásával Ön is hozzájárul a helyi rászoruló családok élelmiszer- és ruhaadományaihoz, tanszertámogatásához, valamint a helyi nagycsaládosok kulturális és közösségi eseményeihez.

 

HÓNAPRÓL – HÓNAPRA BESZÉLGETŐSOROZAT HARMADIK ALKALOM

A Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesületének beszélgetéssorozata inspiráló rövid filmekről férfi/nő témában.
JANUÁR 10. TÉMA:
Nevesd át magad egy jobb házasságba / Mark Gungor: “Mese a két agyról”

Időpont:
2020. január 10., péntek, 18:00–20:00
Helyszín:
DÓHSZK Család-és Gyermekjóléti Központ Dunakeszi, Bajcsy-Zsilinszky u. 32.

A beszélgetések koordinátora: Portik-Bakai Linda pszichológus, szexológus tanácsadó, pszichodráma asszisztens, NOE és DDNE tag

Részvétel: Ingyenes és nyitott, nem csak tagjaink vehetnek részt rajta, de regisztrációhoz kötött: a részvételi szándék jelzésére privát üzenetben kérjük a programon részt venni szándékozó nevét és email címét

Következő 2 alkalom: február 14., március 13.

 

Két vélemény az eddigi két alkalomról:

“Jó kis péntek délutáni program, nagyon kedves vendéglátók, jó beszélgetéssel. A film rövid, szórakoztató, leköti a figyelmet, és jól rávilágít dolgokra, például miért nem értjük meg a nőket és ők minket fordítva. Megtudtam mi az a semmi doboz az agyunkban… ? és hogy a nők agya miért nem robban fel. Érdemes elmenni. ? Nagy Károly”

“„Női és férfi agy” című filmvetítés és azt követő beszélgetésen vettünk részt, és jó kis este volt. Érdekesnek találtam már a címet is, és az előadó nem szokványos hétköznapi tiszteletes nagyon könnyen és lazán beszélt a párkapcsolatokban felmerülő problémákról, félreértésekről, ki mit hogyan gondolt és mondott és ki, hogy értelmezte… ugye.. Hát persze hogy másként a férfi és másként a nő! ? És az ebből adódó állandó feszültségekről, veszekedésekről melyek néha a kapcsolat totális megromlásához vezet, nyíltan, derűsen kielemezte, és hogy hogyan oldjuk meg helyesen, idézem: „Mielőtt bárkit megölnénk!” (Így viccesen.) Vagyis hogyan tekintsünk másként a férfi és női agyra. Az utána lévő közös feladatok kicsit házassági terápiának is beillene, szóval jó volt a hangulat, és aki szeretné jobbá tenni a kapcsolatait, kicsit is megszeretné érteni a másik felet, a férfi és női agyat, annak ajánlom szeretettel a havonta egyszeri programot. Nagy Szaffina életmód tanácsadó, író www.nagyszaffinaeletmuvei.hu

Az egyesületünk működésének és szakmai programjainak támogatója a NEA-TF-19-Ö-V-0899 pályázat keretében a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Miniszterelnökség.

 

ÜNNEPI NYITVATARTÁS

Egyesületünk ÜNNEPI ÜGYELETI RENDJE a következőképpen alakul:

december 17. kedd 16:15 – 19:00
december 18. szerda 9:00 – 11:30
december 19. csütörtök 16:00 – 18:30

December 20-tól klubházunk ZÁRVA tart, ügyelet nincs, adományokat nem tudunk fogadni.
Nyitás: január 2. csütörtök 16:00 – 19:00

Békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk mindenkinek!

HÓNAPRÓL – HÓNAPRA BESZÉLGETŐSOROZAT MÁSODIK ALKALOM

Téma: Férfi-női kommunikáció

“Férfi és nő hogyan is érthetnék meg egymást, hiszen
mindegyik mást akar. A férfi a nőt, a nő a férfit.”

https://www.youtube.com/watch?v=RuSjclqBAbw

Adok-kapok játék a kapcsolatban. Miért csinálja ezt a párom…. ?!
Hogyan mondjuk el úgy, hogy a eljusson a másikhoz ?
Mit kell megtanulnunk egymásról ahhoz, hogy ha szeretnénk valamit kérni, azt meg is kaphassuk?
Hol csúszunk félre? Hol rontja el a nő? Miért nem érti a férfi?

Időpont:
2019. december 13., péntek, 18:00–20:00
Helyszín:
DÓHSZK Család-és Gyermekjóléti Központ Dunakeszi, Bajcsy-Zsilinszky u. 32.

 

A Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesületének beszélgetéssorozata inspiráló rövid filmekről férfi/nő témában.

A beszélgetések koordinátora: Portik-Bakai Linda pszichológus, szexológus tanácsadó, pszichodráma asszisztens, NOE és DDNE tag
Részvétel:Ingyenes és nyitott, nem csak tagjaink vehetnek részt

Következő 4 alkalom:
december 13.
január 10.
február 14.
március 13.

Az egyesületünk működésének és szakmai programjainak támogatója a NEA-TF-19-Ö-V-0899 pályázat keretében a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Miniszterelnökség.

DUNAKESZI ÉLŐ ADVENTI KALENDÁRIUM

 

A Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesülete egy kis játékkal szeretné izgalmasabbá tenni az ünnepi készülődést Dunakeszin az adventi időszakban december 1-jétől. Az egyesület tagjai közt kiosztásra kerültek a számok 1-24-ig. Minden nap az aktuális tag kivilágítja az ablakában (vagy az utcáról jól látható egyéb helyen) az aznapi számot 17:00-21:00 óra között. Hogy könnyebben ráleljetek, aznap délelőtt egy kis versikét fogok közzétenni, ami segít rábukkanni a kivilágított számra. Ha megtaláltátok, fotózzátok le és küldjétek meg a csoport adminisztrátorának privát üzenetben. Ha aznap nincs lehetőségetek számkeresésre indulni, ne keseredjetek el, mert onnantól, hogy egy szám kigyulladt, december 26-ig minden este 17:00-21:00 óra között kivilágításra kerül, így van lehetőség pótlólag megkeresni a hiányzó számokat.

Bízunk benne, hogy a versikék megfejtése és a kivilágított számok megtalálása közben sok izgalomban és közös élményben lesz részetek. Ráadásként elárulom, hogy a számok gazdái saját napjukon akár egy kis extra meglepetéssel is készülhetnek a játékosoknak.

Csatlakozzatok minél többen a játékhoz! Jó szórakozást kívánunk!

Részletek a Facebook oldalunkon, és a Dunakeszi élő adventi kalendárium csoportban találhatók!

 

FIGYELEM!

A mai napon, azaz november 28-án – zártkörű klubprogramunk miatt – RÖVIDÍTETT ügyeletet tartunk! Ezen a napon 18 óra után már NINCS ügyintézés, az esetleges adományokat pedig kérjük a klubház ajtajában hagyni, köszönjük szépen, a program végeztével gondoskodunk róluk.
KÉRJÜK, hogy a klubházban zajló zártkörű programot KOPOGÁSSAL SE ZAVARJÁK!

 

ADVENTI KÉZMŰVES TEADÉLUTÁN

Kedves tagcsaládok!
Örömmel tájékoztatlak benneteket arról, hogy idén sem marad el a legnagyobb és talán legkedveltebb közösségi rendezvényünk, a ADVENTI KÉZMŰVES TEADÉLUTÁN.

A program minden tagunk számára ingyenes, a részvétel fejében azonban annyit kérnénk, hogy minden család hozzon a büféasztalra egy
tálcányi ennivalót
: sütit, rágcsát, kencéket kenyérre (kenyeret biztosít az egyesület), gyümölcsöt, stb.

A kézműves asztaloknál a gyerekek készíthetnek:

  • adventi koszorút (családonként 1-1 db-ot)
  • origami díszeket,
  • quilling technikával készülő díszeket, képeslapokat,
  • festett poharakat,
  • karácsonyi manókat,
  • asztaldíszeket,
  • szentjánosbogarat ?
  • a legkisebbek számára pedig színezőkkel és festhető gipszfigurákkal készülünk.

Kérjük, aki tud, járuljon hozzá a kézműves asztalok alapanyagaihoz

  • fenyő és tuja ágakkal
  • tobozokkal, dióval, egyéb termésekkel
  • megunt apró díszekkel
  • gyöngyökkel, gyöngysorokkal

Idén a tornaszobai (őrjöngő) program elmarad, de lesz csocsó. ? Szeretettel várunk minden tagcsaládot a kézműves délutánon!
További részletek a LEVELEZŐLISTÁNKON találhatók!!!

Az egyesületünk működésének és szakmai programjainak támogatója a NEA-TF-19-Ö-V-0899 pályázat keretében a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Miniszterelnökség.

 

HÓNAPRÓL – HÓNAPRA BESZÉLGETŐSOROZAT ELSŐ ALKALMÁRÓL:
FÉRFI AGY – NŐI AGY

 

November 8-án megtartottuk az első filmnézős – párkapcsolatos – beszélgetős alkalmunkat, hát ez a Mark Gungor, egyszerűen zseniális!!! /Nagyon jó volt beszélgetni is utána, még a pasik is meglepően sokat szóltak hozzá! ? /Nehéz lesz überelni, de még szintet tartani is ? Jó, persze, kicsit amerikás, meg túljátsza a tipikus női és férfi vonásokat is, de szerintem nagyon fontos dolgokat boncolgat, és nagyon élvezhetően!! Ha valaha hallottál már a semmi doboz-ról (nothing box). Ő az!! Ha csak 15 percetek van, nézzétek meg: “A semmi doboz”

A teljes film, amit néztünk: Férfi agy és női agy

További előadásai, amik legalább ennyire jók:

>>A hihetetlen szexhez vezető első számú kulcs (2 részben)

https://youtu.be/uuHB9UHLlwI

https://www.youtube.com/watch?v=i1srTNKTTFM

 

>> Hogyan vedd rá a férjed, hogy azt tegye, amit kérsz – https://youtu.be/xFaYluSM_1M

>> Miért teszi ezt a párom ?! https://www.youtube.com/watch?v=RuSjclqBAbw

>> Hogyan maradj házas, és ne ölj meg senkit? https://www.youtube.com/watch?v=xFaYluSM_1M&feature=youtu.be

 

További érdemes előadók édekes előadásai férfi-nő témában:

Pál Feri: Férfi és nők különbségei

Bagdy Emőke: Férfi sors, női sors, párkapcsolati harmónia

Krúdy Tamás és Zsófi: Férfi és Nő ma a családban (Családegyetem)

Bedő Imre: Férfi és Női jelleg működése a Férfiakban

Jó mazsolázást!

Hamarosan jelentkezünk a következő alkalom témájával / filmjével. Ötleteket írhattok privátban bátran!
Naptárba beírhatjátok: December 13.

Az egyesületünk működésének és szakmai programjainak támogatója a NEA-TF-19-Ö-V-0899 pályázat keretében a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Miniszterelnökség.

 

HÓNAPRÓL – HÓNAPRA BESZÉLGETŐSOROZAT ELSŐ ALKALMA:
FÉRFI AGY – NŐI AGY

 

Arra gondoltunk, hogy olyan sok érdekes és értékes youtube film van fent mostanában a neten, rengeteg önismeret fejlesztő, sőt házasságépítő is, sokszor még vicces formában is, és milyen jó lenne ilyesmit nézni együtt, és megosztani a gondolatainkat, tapasztalatainkat. Ebből az ötletből kiindulva – a NEA pályázaton – belül hamarosan elindítunk egy Hónapról hónapra című (6 alkalmas) beszélgetéssorozatot inspiráló rövid filmekről, férfi/nő témában.
A találkozók célja az lenne – tudva, hogy nincs idők! – hogy segítsenek önismeret, párkapcsolat, stb témakörökben elindulni gondolkozni, építkezni. Azt szeretnénk, ha sokan bekapcsolódnátok otthon megnézve ezeket a filmeket, és ha kérdéseket vet fel bennetek, vagy csak beszélni szeretnétek róla, legyen erre egy olyan közeg, ahol megtehetitek. Lehet jönni egyszer, kétszer, vagy sokszor, férjekkel, vagy férjek nélkül, esetleg férjek önállóan, sőt: a program NYITOTT lesz, és INGYENES, lehet hozni (vagy küldeni) barátot, barátnőt, ismerős párokat!
Szeretnénk a találkozókon felvetett kérdésekre további, neten megtalálható előadások linkjeit közzétenni, amit aztán alvásból lopott időben, útközben, takarítás, vasalás vagy futás közben meg tudtok hallgatni. Mert érdemes. ?

Havonta egy ilyen filmezés lesz, Marg Gungor: Férfi agy és női agy c. elég ismert darabjával kezdünk NOVEMBER 8-án 18 órakor (kb. 20 óráig), helyszín DÓHSZK épülete Dunakeszi, Bajcsy-Zsilinszky u. 32.

Aki szeretné előre is megnézheti a filmet itt: https://youtu.be/8GVzwrxvV5w, de ott is lesz erre lehetőség, majd másfél óra beszélgetés, ha van rá igény, akár férfi/nő bontásban. Bár pont ebben a témában nagyon sokat tanulhatnánk akár egymástól is!

A beszélgetések koordinátora Portik Bakai Linda pszichológus, szexológus tanácsadó és pszichodráma asszisztens lesz.

Az egyesületünk működésének és szakmai programjainak támogatója a NEA-TF-19-Ö-V-0899 pályázat keretében a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Miniszterelnökség.

 

HÁZASSÁGFITNESZ NŐKNEK – ÚJRA! (BETELT)

 

Minden sikeres férfi mögött egy erős nő van. Aki támogatja a férfit, biztosítja a hátországot… “De hogyan támogassam, ha állandóan…” ugye mindannyian tudjuk folytatni a sort..?
A tapasztalat és a kutatások viszont azt mutatják, hogy sokkal nagyobb eredménye van annak, ha a másik oldalt erősítjük magunkban (és a férjünkben). Erre tanulnánk néhány módszert, és gyakorolnánk be közösen, hogy hogyan tudunk kijönni a negatív köreinkből, és erősíteni a jót.
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy minden nehézséget be kell nyelni, de ezen a 6 alkalmon megpróbálunk a másik oldalra koncentrálni.
Higgyétek el, működik!
A 6 alkalom időpontjai: szeptember 18. október 2., 16., 30. november 13., 27. minden alkalommal 18 órai kezdettel és kb. 20 óráig
Tréner: Portik-Bakai Melinda pszichológus, szexológus tanácsadó képződő pszichodráma asszisztens, NOE és DDNE tag
Helyszín: Klubházunk
Költség: ingyenes
Résztvevők száma: maximum 10 fő
Gyerekfelügyelet: nincs

Az egyesületünk működésének és szakmai programjainak támogatója a NEA-TF-19-Ö-V-0899 pályázat keretében a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Miniszterelnökség.

 

FÉRFI HÁZASSÁGFITNESZ (BETELT)

 

Az anyukák körében nagy népszerűségnek örvendő 6 alkalmas program, most ősszel harmadszor indul el, de idén végre az apáknak (férjeknek) sem kell kimaradni a jóból!
Sikerült találnunk az apák számára is egy szerintünk hiteles szakembert. Tóth András mentálhigiénés szakember, családrendszer terapeuta, ÉFT tréner (Tarts szorosan!) és pszichodráma vezető. Férj, kilenc gyermekes apa, leginkább csoportmunkában szeret dolgozni, és különösen fontosnak tartja, hogy a férfiaknak is legyen olyan körük, ahol az őket érintő kérdésekről beszélhetnek egymás között.
Ez a program maximum 12 fővel indul, zártkörű lesz és INGYENES.
Ajánljuk mindenkinek, aki úgy érzi, bajban van (vagy “ha így folytatja” bajban lesz) a házassága, vagy akár csak azt, hogy volt ez már jobb is, és akár most is lehetne. Időpontok: szeptember 19. október 3., 17., 22. november 12., 28. minden alkalommal 18 órától (kb. 20 óráig)

“Azt tapasztaljuk férfiként, apaként, hogy rengeteg felelősség van rajtunk, ráadásul a társadalmunkban a férfi-női szerepek is átrendeződtek. Míg a feleségeink valahogy könnyebben kapcsolódnak,és beszélnek ezekről a témákról, mi nehezebben találunk olyan közeget, ahol biztonságban tudunk beszélni a minket érintő dolgokról, még akkor is, ha nem mélyebb problémákról van szó, hanem “csak” a hétköznapokról. Régen a kocsmákba elsősorban nem inni tértek be a férfiak (ital volt otthon is elég), hanem férfitársaságban lenni, beszélni a világ dolgairól, az életükről, máskor a bánatukról, hallani egymásról, tapasztalatokat megosztani, a földről, a jószágról, de a gyerekekről és az asszonyról is. Ha tudunk egymásról, ha halljuk mások történetét, élethelyzeteit, megoldásaikat, megerősödünk a férfitársaságban. Ha merünk megosztani, azzal egymásba is nagyobb bátorságot öntünk. És férfikörben ez mindig egy másfajta minőség. Nem jobb, vagy rosszabb, hanem más, férfias… Régóta vezetek csoportokat, férfi köröket is, azt tapasztalom, hogy nagyon baráti és megerősítő ilyen közegben dolgozni magunkkal. Amikor először mentem ilyen csoportba, kritikusan közelítettem, de az első alkalom meggyőzött, hogy ott a helyem. Nem direkt, nyílt kérdéseket szegezek nektek, hanem tematikusan beszélgetünk egymás mellett állva. Semmi sem kötelező ahol a társaság bizalma tart, amire nyitottak vagytok, ameddig komfortos, addig megyünk. Feleségeink is részt vesznek hasonló női csoportokban, fejlődjünk mi is közösen! András”

Az egyesületünk működésének és szakmai programjainak támogatója a NEA-TF-19-Ö-V-0899 pályázat keretében a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Miniszterelnökség.

 

GOMBÁSZÓS KIRÁNDULÁSON VOLTUNK

 

A Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesülete (13 felnőtt és 18 gyermek + egy kutyus) október 20-án gombászós kiránduláson vett részt a Börzsönyben.
Hálásan köszönjük Császárné Erdélyi Katalin és Császár Ernő okleveles gombaszakértőknek (gombaszakellenőröknek) a kirándulás vezetését, a gombák ismertetését és bevizsgálását.
Szuper jól éreztük magunkat, november 2-án egy másik csoporttal ismét megyünk!

JÓ KÖZÉNK TARTOZNI!

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember, álló emberek, fa, tömeg, cipők, esküvő, túra/szabadtéri és természet

 

 

KARÁCSONYI ÉLELMISZERGYŰJTÉS

 

Kedves Tagcsaládok!
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület idén is megtartja karácsonyi adománygyűjtését 4 áruházláncban, 208 áruházban. Ezen a gyűjtésen Egyesületünk 2011. óta minden évben részt vesz, idén is pályáztunk a lehetőségre és idén a Dunakeszi-Fót TESCO Hipermarketben (a köznyelvben a fóti teszkóban, cím: Dunakeszi, Fóti út 120.) lesz lehetőségünk gyűjteni.
Szeretettel várjuk diákönkéntesek jelentkezését, akik az iskolai közösségi szolgálat keretein belül tudják vállalni, hogy segítik tagjaink gyűjtését és persze szeretettel várjuk a vásárlók adományait, amit aztán nélkülöző családoknak fogunk kiosztani.
A gyűjtés időpontja: 2019. november 22-23-24. (péntek – szombat – vasárnap).

Az egyesületünk működésének és szakmai programjainak támogatója a NEA-TF-19-Ö-V-0899 pályázat keretében a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Miniszterelnökség.

 

ADVENTI KÉZMŰVES TEADÉLUTÁNUNK – ZÁRTKÖRŰ RENDEZVÉNY

 

Kedves Tagcsaládok!
Az idei ADVENTI KÉZMŰVES TEADÉLUTÁNUNK időpontja: november 30. szombat, 15:00 – 19:00. A program szokásos magas szintű létrejöttének érdekében ÖNKÉNTESEKET KERESÜNK nem csak tagjaink, de a diákok körében is, melyre a szokásos táblázatunkban lehet jelentkezni – diákoknak a noe.dunakeszi@gmail.com címen!
Természetesen várjuk a rendezvény előtti időszakban a díszítésre, kipakolásra, és a végén a takarításra, elpakolásra is embereket.
A kézműves foglalkozások közül ezek már biztosan lesznek: karácsonyi hangulatú színezők (az egészen kicsiknek), őrjöngő (tornaszoba – ha lesz hozzá férfiember, aki felügyel), adventi koszorú készítése Kun Edinával (családonként egy készíthető).
További részleteket a levelezőlistánkon találhattok!

 

FIGYELEM!

 

Klubházunkban október 29. és 30. napokon NEM LESZ ügyelet! Kérjük támogatóinkat, hogy a részünk szánt adományaikat 28-án, hétfőn 9 és 12 óra, vagy 31-én csütörtökön 16 és 19 óra között hozzák. Köszönjük a megértést!

Az egyesületünk működésének és szakmai programjainak támogatója a NEA-TF-19-Ö-V-0899 pályázat keretében a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Miniszterelnökség.

 

LEVELEZÉSI CÍM VÁLTOZÁS

 

Egyesületünk levelezési címe megváltozott. Új címünk: 2120 Dunakeszi Levente utca 24.

Adományokat továbbra is hálás köszönettel elfogadunk, melyet a klubházunkban ÜGYELETI IDŐBEN illetve előzetes telefonos egyeztetés (+36-20/911-2412) után adhat le.

Hétfő 9:00 – 12:00
Kedd 16:00 – 19:00
Szerda 9:00 – 12:00
Csütörtök 16:00 – 19:00

A klubházunkat a dunakeszi Házasságkötő terem (Szent István u. 19.) mögött találja, bejárat a Szent István útról.

 

ADOMÁNYOZÁSI ÉS TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉG

 

Adományokat köszönettel elfogadunk, melyet a klubházunkban ÜGYELETI IDŐBEN illetve előzetes telefonos egyeztetés (+36-20/911-2412) után adhat le.

Hétfő 9:00 – 12:00
Kedd 16:00 – 19:00
Szerda 9:00 – 12:00
Csütörtök 16:00 – 19:00

A klubházunkat a dunakeszi Házasságkötő terem (Szent István u. 19.) mögött találja, bejárat a Szent István útról.
Ha ettől eltérő időpontban szeretne velünk találkozni, vagy részünkre adományozni, kérjük vegye fel a kapcsolatot velünk a 70/242-7907 telefonszámon vagy a noe.dunakeszi@gmail.com e-mail címen.

Köszönjük!

 

PÁLYÁZATAINK

 

A Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesületének működési, és szakmai programjait a NEA-TF-19-Ö-V-0899 valamint a NEA-TF-19-N-0170 pályázat keretében a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Miniszterelnökség támogatja.

VÁSÁROLJ EGGYEL TÖBB ISKOLASZERT!

 

Tegyél jót egy gyerekkel,
hogy egyenlő esélyekkel
indulhasson szeptemberben!

Az AUCHAN áruházlánc idén is elindítja iskolaszer adománygyűjtési akcióját, amely során a NOE tagszervezeteinek 6 x 4 napon keresztül van lehetőségük ISKOLASZER adományokat gyűjteni és kapni a kijelölt Auchan áruházakban.

A Dunakeszi Diófa Nagycsaládos Egyesület tagjaival és önkénteseivel augusztus 1. és 4., illetve augusztus 15. és 18. között találkozhattok 10 órától egészen 19 óráig a Dunakeszi Auchanben.
Vásárolj eggyel több iskolaszert és add nekünk, ezzel egy nagycsaládos gyereket támogatva! Mert van, amit nem lehet megörökölni a többi testvértől és mert ők is vágynak a szépre, az újra!

Köszönjük szépen támogatásodat!

 

Az Auchan iskolaszer gyűjtési akciójával egyidejűleg Klubházunk ügyeleti idejében jó szívvel fogadunk használt iskolaszereket is! Részletek itt: https://www.facebook.com/…/a.48241994844…/2432482470108065/…

 

ISKOLAKEZDÉS TÁMOGATÁSA

Kedves Támogatóink!

A Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesülete – mint minden évben, idén is – iskolakezdési hozdvidd-et szervez tagjai számára, amihez szeretettel fogadunk jó állapotú iskolatáskákat, tolltartókat, tornazsákokat, ünneplő ruhákat és cipőket, tornafelszereléseket, illetve bármit, ami iskolakezdéssel kapcsolatos és segítheti sokgyerekes családjainkban élő gyermekek zökkenőmentes iskolakezdését: mappák, csomagolópapírok, színes ceruzák, gyurmakészletek, temperák, stb…

Kérjük, támogasson minket azzal, amire Önnek már nincs szüksége! Másnak örömet okozna vele!

Adományaikat Egyesületünk klubházában (Dunakeszi, Szent István út 19. – Házasságkötő terem melletti hosszú telek végében álló családi ház) tudjuk fogadni, ügyeleti időben:

A képen a következők lehetnek: ülő emberekHétfő 9:00 – 12:00
Kedd 16:00 – 19:00
Szerda 9:00 – 12:00
Csütörtök 16:00 – 19:00

A Hozdvidd program (mindenki elhozza amire már nincs szüksége és elviszi azt, amire szüksége van) augusztusban lesz, de adományaikat természetesen ezt követően is tudjuk fogadni és tagjaink számára hozzáférhetővé tenni.

AKTUÁLIS PROGRAMUNK

II. Nagycsaládos Utcabál

Helyszín: Katonadomb
Időpont: 2019. június 22. szombat 16:00 – 22:00

Utcabálunk – a tavalyi buli mintájára, immáron hagyományosan – batyu-buli, vagyis a zsíroskenyéren és lilahagymán kívül minden mást a résztvevők hoznak magukkal (üdítőt, sütit, pogácsát) amit együtt esszük meg. A jó hangulatról és kellemes zenéről a Névtelen együttes gondoskodik, tagjai között Pék Ádám tagunkkal, akinek ezúton is köszönjük az utcabál ötletét! ?
Gyertek el, érezzük magunkat jól, kapcsolódjunk ki együtt! Barátoknak, ismerősöknek szólni ér, papír alapú plakátokat a klubházból ügyeleti időben tudtok vinni, minden Facebook megosztást hálásan köszönünk!

2019. ÉVI PROGRAMJAINK

 

2019-es programjaink ezen a linken érhetőek el: https://noe.dunakeszi.hu/2019-programok/